Első körben persze elég nehéz bármi pozitívumot látni abban, hogy 10 évet szabtak ki rám, no nem szabadságvesztést, „csak” továbbdolgozást. Már ha lesz hol. És mit.

No lássuk csak!

Az Anyukáink a mi korunkban, azaz 55 évesen már nyugdíjba mentek, ergo az öregségi nyugdíjra való jogosultság elérése azt jelentette, hogy ők már 55 évesen öregek voltak. Ezzel szemben mi még 10 évig fiatalok maradunk, így fiatalos lendülettel húzzuk még az igát plusz 10 évig. Pontosabban félő, hogy csak húznánk, hiszen a mai helyzetben elég rosszak az esélyeink a munkaerőpiacon. Miért is?

Elsősorban azért, mert a tudásunk bár biztos, no és a tapasztalat is sokat nyom a latba, de vitathatatlan, hogy legtöbbünk véres-verejtékkel próbálta legalább az angol vagy a német nyelvet felnőtt fejjel bemagolni, míg a fiatalok – ha nem is külföldön jártak egyetemre vagy legalább valamilyen továbbképzésre - szinte anyanyelvi szinten gagyognak legalább két nyelven, így a nyelvtudásunkat előnyként emlegetni talán nem volna célszerű.

Másodsorban azért, mert bár mi is tanultunk az egyetemen politikai gazdaságtant és tudományos szocializmust, az EGK-ról, illetve az EU-ról azonban legfeljebb elrettentő példaként, egyes rendkívül merész előadók szájából suttogva kevésbé elrettentő jelleggel szereztünk némi felszínes információt. Tény, hogy a csatlakozási tárgyalásokkal párhuzamosan már megpróbáltuk betömni valamilyen önképzés keretében az EU ismeretek helyén tátongó lukat, sőt egyes szakterületekhez kapcsolódva csatlakoztunk az EU élethosszig tartó tanulás programjához és valamilyen posztgraduális képzés keretében hivatalosan is megszereztük a naprakész tudást, azonban míg ez számunkra extrém teljesítménynek tűnt, ma már a középiskolák környékén csellengő iskolakerülők is természetességgel kezelik az Európai Parlament és az Európa Parlament közötti különbséget……….

Harmadszor azért, mert a hosszú gyakorlat számos esetben olyan rutint is kialakított, ami a feladatok ellátását elég elítélendő módon tényleg sematizálja. Így sokunk még számos olyan elrettentő tulajdonsággal bír, mint tekintélytisztelet, precíz adminisztráció, stb. Ugyanakkor tény, hogy hiába vagyunk szolgaibbak és precízebbek az utánunk következő generációknál, a megszerzett ismeretek és tapasztalatok megakadályozzák a fantázia szárnyalását, így sokszor valóban nem találunk olyan praktikus megoldásokat, mint az ezeket a korlátokat nélkülöző ötletemberek.

Negyedszer azért, mert egy munkahelyen ugyan nem kimondott követelmény, de azért mindnyájan tudjuk, sőt meg is értjük, hogy a fiatalabb, kedvesebb, jobb megjelenésű kollegák kellemesebb légkört jelenthetnek, mint kissé lestrapált, esetleg a korral együtt kissé teltebbé vált, nem az utolsó divat szerinti megjelenésű idősebb társaik.

Ötödször azért, mert ugyan rendkívül egészséges nemzet vagyunk, az átlagéletkor ugyan elmarad a japán 81 (ffi), illetve 86 (nő) évtől, azonban felkapaszkodtunk az EU átlaghoz, így – a nyugdíjkassza számára szomorú tényként - várható, hogy a férfiak a nyugdíjjogosultságuk után 7 évet, a nők pedig akár 11 évet is élhetnek. Azonban az élettartam növekedése nem azonos sajnos az egészséges évekkel, így a már elfeledett 55 éves nyugdíjkorhatár felett, de különösen a 60-as években természetes, hogy egészen más a fizikai állóképességünk, mint fiatalabb kollegáinké. Jobb esetben csak némi visszeres lábak, pici magas vérnyomás, kis cukorbaj, csontritkulás, és hasonló bagatell népnyavalyák tesznek kevésbé teherbíróvá minket, rosszabb esetben azonban valamilyen rosszindulatú daganatos betegségből felgyógyultan kell(ene) visszatérnünk a munka világába.

Kérdem én, ki fog minket választani? Kedves jövendő munkáltatók! Itt vagyunk üdén, tettre készen, még csak 62 évesen, szeretnénk, pontosabban nem szeretnénk, de a nyugdíjjogosultsághoz még kell dolgoznunk három évet, tessék minket alkalmazni!!!!