A titkos tanító lehetne egy olyan ember, aki titokban tanít valamit. Taníthatna titokban azért, mert valamiért a tanító személye vagy maga a tananyag nem állná ki a család vagy az ismerősök kritikáját, így a legkönnyebb megoldást választva nem vitatkozunk, nem győzködünk, inkább bujkálunk, sőt még élvezzük is a titokkal járó édes izgalmat.

 

Az én titkos tanítóm nem ilyen, nincs semmi titkolni való sem benne, sem a tanításában. Akkor miért titkos? Mindenek előtt azért, mert nem tudja, hogy ő a tanítóm, így a titkos tanító helyett akár beszélhetnénk titkos tanítványról is. Sőt egészen biztos vagyok benne, hogy tanítómnak számos titkos tanítványa van, hiszen tanításait bárki olvashatja akár könnyed esti altatóként, akár súlyos életbölcseletként. Ennek ellenére valahogy mégis egy megkülönböztetett tanítványnak érzem magam, mert valami olyasmit kaptam a titkos tanítómtól, ami visszavonhatatlanul megváltoztatta az életemet.

 

A titkos tanítóm legalább 30 évvel fiatalabb nálam, mégis számos területen sokkal többet tud a világról, vagy talán csak sokkal normálisabban nézi a világot, mint az én kissé avétos korosztályom. Azt hiszem azok az olvasók, akik egy csótány láttán minimum sikoltófrászt kapnak és rettegésük által vérengző ösztöneiket elnyomva párjukat ösztönzik a világ minden bűnét cipelő rovarok legyilkolására, átérzik, mekkora erő bújik meg azokban a sorokban, amelyek képesek elhitetni: a csótány éppen olyan, mint egy pillangó, csak szegénynek nincs olyan szép szárnya.

 

Az én titkos tanítóm Lélekbonbonok című könyve nem csupán a csótányokkal kapcsolatos álláspontom átértékelésére késztetett, találtam benne még számos továbbgondolásra ösztönző bonbont is, sőt kaptam egy hatalmas lélektortát, a kabbalát. Drága Steiner Kristóf, nem tudom eléggé megköszönni, hogy úgy írtál Yehuda Berg, A kabbala ereje című könyvéről, hogy gondolataid a bennem szunnyadó kíváncsiságot azonnal feneketlen tudásvággyá korbácsolták. Elvezettél ahhoz a szerzőhöz/tanítóhoz/mesterhez, aki képes a világ titkaira olyan végtelen egyszerűséggel rávilágítani, hogy azt minden előképzettség, minden szakrális és ezoterikus ismeret nélkül is bárki könnyedén megérti. Nem csak megérti, olvasása közben „ahá” élmény nélkül sajátjának érzi, hiszen ezt mind-mind tudta, csak valahogy még magának sem fogalmazta meg. A kabbala ereje után persze mind a szerzőtől, mind a témáról össze kellett olvasnom minden fellelhetőt, majd ismételten szembesültem az én titkos tanítóm nagyságával, mert azért az igazán nem kis dolog, ha valaki még Bergnél is többet tud adni egy-egy gondolatával. Az én titkos tanítómnak ez sikerült, hiszen a vörös fonál című könyvből szinte mindent megtudhattam a bal csuklót körbe ölelő védelemről, azt azonban az egyik lélekbonbon tanította meg, hogy az én vörös fonalam képes másokat is megvédeni, hiszen minden percben figyelmeztet arra, ki is vagyok valójában.

 

Kedves titkos tanítóm, kedves Steiner Kristóf, a bonbonjaid valóban táplálták a lelkemet, 58 évesen is sikerült általuk és általad jobb emberré válnom, köszönöm!