Egy gyönyörű aranyszínű pecséttel ellátott oklevelet tartottam a kezemben, miközben valaki felhívta a figyelmemet arra, hogy a pecsét azért ilyen fantasztikusan szép, mert az tulajdonképpen nem pecsét, hanem annak helyén igazából egy Angyal található. Szemem sem rebbent, mivel egy olyan kurzuson vettem részt, aminek a meghallgatásához nyitott elmére volt szükség, de mint tudjuk az elme megnyitása önmagában nem azonos a teljes befogadással, nyilvánvalóan egyes információk azonnal a részeddé válnak, egyesek parkoló pályán várják a megerősítést, egyesek pedig az egyik füleden be, a másikon ki alapon csak átsuhannak rajtad. (Az persze már más kérdés, hogy többszöri átsuhanás esetén mi történik velük….) A pecséttel kapcsolatos megjegyzés egyértelműen ez utóbbi kategóriába tartozott, hiszen az angyalokkal kapcsolatos állásponttól teljesen függetlenül abban azért biztos voltam, hogy egy pecsétet azért még képes vagyok spirituális fejlődésem jelen szintjén is megkülönböztetni egy potenciális Angyaltól.

Pár nappal később büszkén mutattam tanító/mester/barát/akármi is lehet még belőle ismerősömnek az oklevelemet és viccelődve elmeséltem a pecsét sztorit. Abban a pillanatban éppen mester státuszban lévő ismerősöm kicsit értetlenül nézett rám, miért is gondolom ennyire egyértelműnek, pontosabban ennyire egyértelműen nevetségesnek azt a felvetést, hogy a pecsét tulajdonképpen egy Angyal. Első pillanatban azt hittem csak viccel, de amikor nem láttam a huncutság semmilyen fényét megcsillanni a tekintetében, megpróbáltam én viccesre venni a történetet és elmondtam, hogy ha el is tudnék képzelni egy Angyalt, az egészen biztosan nem egy papírra ragasztott, különböző feliratokkal rendelkező pecsét lenne. A már egyértelműen mester státuszban beszélgető ismerősöm csak annyit mondott:

- Hát igen, ebben a dimenzióban valóban nem tűnik Angyalnak a pecsét, de honnan vagyok annyira biztos abban, hogy milyennek látnám pl. a hatodik vagy a nyolcadik dimenzióban?

Ez a kérdés egész este motoszkált a fejemben. Igaz, a dimenziók kérdésében sajnos még a félművelt amatőr szerepétől is távol eső abszolút bunkó kategóriába tartozom, azonban tény, hogy mostanában már nem csupán egyes ezoterikus tanítások emlegetnek 10 dimenziót, hanem egyre többször szembesül az egyszerű spektrum vagy nacional geographic műveltségű halandó is a tudományos élet jeles nemzetközi képviselői által - pl. a húrelmélet kapcsán - emlegetett további dimenziók vagy párhuzamos univerzumok létéről. Sőt egészen „véletlenül” általában szintén tízben határozzák meg a keresett dimenziók számát.

Minden tudományos és tudománytalan elmélettől függetlenül belém villant a kockahasonlat. Elképzeltem egy teljesen egyszerű kockát. Megnézem felülről és látok egy négyzetet, megnézem alulról és látok egy négyzetet, aztán megnézem mind a négy oldala felől és még mindig csak négyzeteket látok. Aztán megnézem az éle felől. Ez már érdekesebb nézőpont, hiszen ha egy teljesen egyszínű kocka a nézelődésem alanya és az élére pont szemmagasságban nézek rá, akkor szintén egy négyzetet látok, de ha a kocka oldalai eltérő színűek, esetleg mintások vagy nem pont szemmagasságból nézem, akkor már számtalan alakzatot és mintázatot láthatok. Végül képzeljük csak el ezt a kockát színes csíkos oldalakkal és a sarkára állítva, sőt képzeljük el a sarkára állítva és megpörgetve. Még mindig a saját kis ismert világunkban vagyunk, de már nem négyzetet, nem kockát vagy más téglatesteket látunk, hanem egy színes orsószerű valami táncol előttünk, akár a búgócsiga. A pecsétnek látszó Angyal kérdésére persze a kockánk nem ad választ, de én már biztosan nem merem azt állítani, hogy a 10. dimenzióban nem látnánk valami olyat a pecsét helyén, ami az Angyalra jobban hasonlít, mit a pecsétre.